Régi blogok

Már nem frissülő Átlátszóblogok és vendégblogok archívuma

energiaklub

Orosz mérnökök, szevasztok! Atomos hivatalnokok, szevasztok!

A keddi parlamenti döntés legnagyobb horderejű része a 30 éves titkosítási lehetőség volt, de nem csak erről szavaztak a képviselők. Elérték például, hogy Európán kívüli mérnökök is dolgozhassanak az atomerőmű építésén, úgy, hogy a magyar mérnökökkel ellentétben rájuk nem vonatkoznak a mérnöki szakma gyakorlásának szabályai és képesítési követelményei. Elfogadták továbbá, hogy az Országos Atomenergia Hivatal dolgozói a többi köztisztviselőnél magasabb fizetést kapjanak.

A köztisztviselők fizetése a törvényben megállapított illetményből (plusz a különböző kiegészítő pótlékokból pl. nyelvvizsga-pótlék) áll. Az alap-illetmény nagysága attól függ, hogy az adott tisztviselő hol helyezkedik el a ranglétrán, ez pedig annak függvénye, hogy az illető hány éves közszolgálati jogviszonnyal rendelkezik. Tanácsos például 3-8 év jogviszony után lesz az emberből, egy főtanácsos pedig már 16-25 évet lehúzott közszolgaként.

Az illetményt úgy határozzák meg, hogy a különböző besorolásokhoz tartozó szorzószámokkal (ld. a táblázatban) megszorozzák a törvényben előírt illetményalapot, ami jelenleg 38.650 Ft. Egy felsőfokú végzettségű tanácsos illetménye eszerint – normál esetben -135-150 ezer Ft, egy főosztályvezető alap-illetménye pedig 310 ezer forint.

A most elfogadott törvényjavaslat azonban kiemeli a felsőfokú végzettségű köztisztviselők közül az Országos Atomenergia Hivatalnál (OAH) dolgozó felsőfokú végzettségű köztisztviselőket, és számukra magasabb szorzószámokat határoz meg. Így pl. egy fő- vagy vezető tanácsos alapilletménye havonta kb. 100 ezer forinttal lesz magasabb az OAH-nál, mint máshol.

A törvényjavaslat indoklása szerint ez az intézkedés

„az OAH kormánytisztviselőinek felkészítését célozza az elkövetkező évtizedekben megnövekedő feladatokra. A versenyszférával versenyképes fizetések (illetmények) meghatározásával lehetővé válik a legjobb szaktudással bíró szakemberek OAH állományába való felvétele, képzése.”

Adódik a kérdés, hogy vajon eddig nem a legjobb szaktudással bíró szakemberek dolgoztak-e a Paksi Atomerőmű biztonsági felügyeletére, a balesetek megelőzésére és a veszélyhelyzetek kezelésére hivatott hatóságnál?

Országos Atomenergia Hivatal

Egyéb közszolgálati tisztviselők

szorzószám, az illetményalap x-szerese

Gyakornok

4

3,1

Fogalmazó

4,5

3,2 – 3,3

Tanácsos

5,5 – 6,0

3,5 – 3,9

Vezető tanácsos

6,5 – 7,0

4,2 – 4,8

Főtanácsos

7,6 – 7,9

5,1 – 5,3

Vezető-főtanácsos

8,4 – 8,6

5,6 – 6,0

Osztályvezető

8,6

7

Főosztályvezető-helyettes

8,7

7,5

Főosztályvezető

9

8

Felsőfokú végzettségű köztisztviselők illetménye

 

Jöhetnek az orosz mérnökök

A vonatkozó törvények értelmében szinte minden olyan tevékenység, amely az épített környezet alakítására irányul, csak kamarai tagság esetén végezhető. Tehát lényegében bármilyen építmény (családi ház, metróalagút, kerékpárút, szökőkút stb.) tervezésének, kivitelezésének feltétele a szakmagyakorlási jogosultság és a mérnöki kamarai tagság. Az elfogadott törvényjavaslat szerint azonban a nukleáris létesítmények esetében ezentúl kamarai tagság nélkül is lehet mérnöki tevékenységet végezni. A szakmagyakorlás szabályait kormányrendeletben állapítják majd meg a későbbiekben.

A kormány indoklása szerint mindez azt a célt szolgálja, hogy

„ne jelentsen aránytalan és indokolatlanul nagy terhet a szakértőknek a beruházással összefüggő építészeti-műszaki tervezési szakértői tevékenység gyakorlása”.

Valószínűleg nem az évi 45 ezer forintos kamarai tagdíjra gondolt az előterjesztő, hanem inkább a projekten dolgozó külföldi mérnökökre. Az ún. harmadik országok (azaz: nem az Európai Gazdasági Térség) állampolgárai ugyanis csak akkor lehetnek kamarai tagok, ha Magyarországon lakóhellyel vagy tartózkodási engedéllyel rendelkeznek.

A Magyar Mérnöki Kamara és a Magyar Építész Kamara még januárban közleményben tiltakozott a törvénytervezettel kapcsolatban, és azonnali egyeztetést kezdeményezett a minisztériummal – a jelek szerint sikertelenül.

Még jó idő eltelhet azonban addig, míg életbe léphet a szakmagyakorlás szabályait rögzítő rendelet, hiszen az Európai Uniónak ezt előbb el kell majd fogadnia.

Fülöp Orsolya

(Fotó innen.)

Megosztás