In memoriam Csernobil – 30 éve történt a világ eddig legsúlyosabb nukleáris balesete

1986. április 26. – A csernobili atomerőműben történt baleset emberek millióinak életét változtatta meg a Földön.

Alapjaiban rengette meg az emberek atomenergiába és a tudományba vetett hitét, és véget vetett az atomkorszaknak. A szocialista tájékoztatáspolitika legnagyobb kudarca lett, és erősen hozzájárult a Szovjetunió összeomlásához.
Csernobil az emberiség történetének egyik legsúlyosabb, máig lezáratlan traumája. És nem csupán az emberiségé –minden családban máig élő történelem. Minden, akkoriban felnőtt korú magyar eleven emlékeket őriz azokból a napokból, hetekből, amikor már sejtették, hogy nagy a baj, de a valódi információkat elzárták előlük.
Videónkban Bangó Margit, Nagy Feró, Spiró György, Gálvölgyi János és Monspart Sarolta vall arról, hogyan élték meg, mit okozott számukra és szeretteik számára a katasztrófa.

 

Az atomerőművek biztonságáról és veszélyességéről szóló társadalmi párbeszéd az európai terrorfenyegetettség növekedésével ismét egyre aktuálisabb. Kisfilmünket azzal a céllal készítettük el, hogy ezt a párbeszédet elősegítsük, a magyar családokban és az egész magyar társadalomban egyaránt.

A filmet a csernobili áldozatok emlékének ajánljuk.

A katasztrófa történetéről részletes információk találhatóak az “In memoriam Csernobil – 30 év sugárzás” című kiadványban.

  • István Tamasi

    Én itt és most elárulom a tutit:
    A kapcsolat a hun és a magyar nyelv között nem más, mint a piréz nyelv!

  • Hanga Hudák

    Jól is teszi, ha csendben van. Disznók elé gyöngyöt nem szabad…….

    A délibábos iráni tengerparton múlatta idejét… Igen. Így volt. Én láttam ott a két szememmel.
    És mindezt csak kitalálta, hogy neked alkalmad lehessen Őt nevetségessé tenni íly hevesen. Ha-ha-ha-ha. Nagy szűkségét érezted ennek az írásnak a megírására. Legyen neked a hited szerint!

    • Innovált kutyák

      Aki állít valamit, azt terheli a bizonyítás kötelezettsége. Persze ezo-szkíta-hun körökben erre nincs szükség, ott készségesen elhisznek mindent. A tudomány viszont már csak ilyen kekeckedős dolog. Bizonyítékokat igényel. Aki hetet-havat összehord, az magát teszi nevetségessé.

      • Hanga Hudák

        . Ott farizeusok jöttek hozzá és vitatkozni
        kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, hogy próbára tegyék.

        Ő
        lelke mélyéből fölsóhajtva így szólt: “Minek kér jelet ez
        a nemzedék? Bizony mondom nektek, ez a nemzedék nem
        kap semmiféle jelet.”

        Ezzel otthagyta őket, ismét bárkába
        szállt és átkelt a túlsó partra.

        • HBM

          Azért a hitet és a tudományt ne keverjük össze. A tudományos életben, sőt a jogi életben is (kevés kivételtől eltekintve) annak kell bizonyítania, meggyőznie a szkeptikus közönséget, aki állít. Ha ezt nem teszi, addig az állítása csak hipotézis marad, jó esetben. Igenis joggal várható el Detrétől, hogy ne csak egy állítólagos szószedetet adjon közre, hanem mutassa be annak a forrását és vizsgálják be az eredetiségét. A szószedet és keletkezése kapcsán pedig több az ellentmondás, mint a magyar politikában, ennek tisztázásra pedig egyetlen lehetséges módszer van, az eredeti szöveg bemutatása.

          • Hanga Hudák

            Lehet, hogy Detre nem akar senkit meggyőzni. Én sem akarlak se téged, se mást. Valahogy úgy lehet vele, hogy ő közzétette amit megtudott, aztán mindenki azt kezdjen vele, amit akar.
            /A tanár is leadja az anyagot, és a diák dolga, hogy alkalmazza-e szükség esetén./
            De mivel minden mindennel összefügg, nyugodtan össze lehet keverni a hitet és a tudományt.
            Tudtommal létezik is összekevergetés. A hittudomány vajon min dolgozik. Ezek munkája elkerülte eddig az érdeklődésemet, de azután sem érzem, hogy ezzel foglalkoznom kéne, de tudom, hogy vannak dolgok , ismeretek amik léteznek, de nem bizonyíthatók azoknak, akik fizikai világot tartják igazándinak.

          • Inquisitor

            visítok 😀

          • Hanga Hudák

            Igen.Hallom. Idáig hallatszik.

          • Molnár Attila

            Ha nem akar senkit meggyőzni, akkor ne csodálkozzon senki, ha ez nem sikerül.

          • Molnár Attila

            Azért egy kódex nem ilyen.

        • Innovált kutyák

          csodálatos az a blaszfémia, ahogyan ezt a Detrét Jézushoz hasonlítod, de szerintem te magad is érzed, hogy csak terelsz.

          • Hanga Hudák

            Én viszont nem érzem, hogy te mit érzel.

          • Innovált kutyák

            együttérzek veled

  • Domján Tibor

    Gratulálok a “szakértőknek” és a hozzászólóknak, de ha valaki nem teljesen hülye ebben a témában, akkor annak a Hungary kifejezés is elég bizonyíték arra, hogy a hun és magyar kifejezés, nagyjából ugyanazt takarja…

    Ja és persze kár volt erre a tudálékos cikkre ennyi időt pazarolni

    • Inquisitor

      Hát ja, ha más nem, az angolok tudják a tutit. Külön őstörténeti kutatást végeztek, hogy megtudják, kik vagyunk. Nem dőltek be a cseles “magyar” névnek, és lelepleztek minket.

    • Gábor Merkl

      Háááát…

      Esméreteim szerint a Hungary, Hungária név az onogurok nevét őrzi nem a hunokét, de úgy tűnik, nekünk valamivel szimpatikusabbak az Európában törő-zúzó rabló, pusztító hunok.

  • Horváth György

    Azért az legalábbis érdekes, hogy a témában mindig csak a fikázás megy a hivatalos oldalról. A másik oldal pedig valóban néha megereszti a fantáziáját. További érdekesség, hogy ie. 500-ból tudják, hogy melyik római császár . melyik kezével törölte a hátsóját, de iu. 600-ból nem tudják a magyar vezérek neveit. Az amerikaiak is nagyon szorgalmasan bombázták Uruk városát, nehogy maradjon valami tárgyi emlék. valakinek itt érdeke, hogy a magyaroknak csak a keresztény emlékeik maradjanak meg. Még a végén kiderülne, hogy előtte is értelmes emberek voltunk. És egy kultúrát kellett eltüntetni azért, hogy ez így lehessen.

    • Innovált kutyák

      nyilván azért bombázták az amerikaiak Uruk városát, hogy magyar őstörténeti emlékeket pusztítsanak el, teljesen logikus.

      • Horváth György

        Biztosan így van. Esetleg valami önálló gondolat a másik zrikálása helyett? Merthogy azt látom hozzászólsz, csak, olyan vagy mint aki ráugrik a másik helyesírási hibáira, de a tartalomhoz nincs lövésed sem.

        • hazitroll

          Mikor és ki bombázta Uruk városát?

          • Horváth György

            Szaddam rendszerének megdöntésekor az amerikaiak bombázták az ősi emlékeket a sivatagban. És ezen kívül amerikai katonák vitték a szuveníreket az ásatások helyszínéről halom számra. Újkori vandálokként viselkedve. Egyébként ne engem kérdezz fent van a hálón minden!

          • hazitroll

            Tudod, pont erről szól a cikk, hogy ha az ember bizonyítékokat kér, akkor nem kap. Google az első tíz találatban nem dob eredményt sem a “bombing of Uruk” sem “Uruk bombázása” keresésre. Úgyhogy ha megbocsátasz, hozzászólásod (és főleg érveid) nem veszem túl komolyan.

          • Horváth György

            Tudod, ha valaki nem akar hinni valamiben, annak a szeme elé lehet tenni, akkor sem fogja észlelni. Nem fogok lázas keresésbe, mert itt nem teljesen a bizonyításról szól csak ez a dolog. A CNN tele volt akkoriban ilyen tudósításokkal egyébként, márpedig őket nem lehet elfogultsággal vádolni. Az alap kérdés még mindig az, hogy kinek érdeke az ezer előtti történelmünk elmaszatolása? A vadhajtásokat én is látom. Rovással kiírt helység névtáblák például. De kérdezlek a dirdlit viselő bajorok nem épp ilyen nevetségesek bizonyos tekintetben, mint a tegezzel, kaftánban szaladgáló magyarok bizonyos rendezvényeken? Ebben az országban szégyellni való dolog lett a hagyományainkat ismerni. Nem akarok éjfélkor a keresztútnál szedett pókhálót tenni a vérző sebre, de igenis a szétmorzsolt útifüvet rá lehet kenni a rovarcsípésre, mert enyhíti az égő viszkető érzést. Nem akarom megtagadni az ezer éves keresztény múltunkat, de szeretném az előtte lévőt is ismerni, még ha ez nem is áll mindenkinek érdekében. Ha érted, akkor jó, ha nem , akkor sem lesznek álmatlan éjjeleim.

          • hazitroll

            Nem arról van szó, hogy nem akarok hinni valamiben, hanem nem akarok hinni semmiben, aminek csak annyi a bizonyítéka, hogy valaki már látott róla valahol képeket.
            Abban egyetértünk, hogy a bőrgatyás bajor férfiak elég viccesek, de a dirndls bajor lányok azért szemrevalók! Nem tartom rossznak, ha valakik a saját népviseletüket hordják, sőt, én azt sem értem, hogy egyesek miért szégyellik, ha népviseletben vannak bizonyos rendezvényeken. Ha szégyellik, ne tegyék, ha nem szégyellik, akkor meg tegyék, de ezt anélkül kellene, hogy felemlegetik “mi szégyelljük ezt”. Azt hiszem, ebben egyetértünk. Abban is, hogy a gyógynövények hatnak, viszont azt megállítom, hogy a gyógynövények hatását lehetne, kellene vizsgálni. Szóval egy picit túl kellene lépni a néphagyományokon a tudományosan megalapozott, bizonyított dolgok felé. Én azt tartom szomorúnak – szégyellni valónak – ha valaki gondolkozás, kritika nélkül hisz el dolgokat, ezért kértelek arra, hogy mutass példát. De én sem fogok kétségbeesni, hogy nem láttam Uruk bombázására példát, viszont annak örülök, hogy van, amiben egyetértünk.

          • vezér

            A rovással kiírt helység névtáblákat nem nevezném vadhajtásnak Ha a guglin rákeresel a “kiskunhalasi rováspálcákra” ,láthatod,hogy 1802.-ben az alföldi iskolázatlan,”analfabéta” pásztorok még javában használták ezt az ősi írást.

          • Horváth György

            Azt hiszem nem értetted meg az írásomat. Nem a rovás ellen szóltam, hanem annak indokolatlan, magamutogató használata ellen. A helységnév tábla, egy tájékoztató tábla, amelyet a “széles” tömegeknek találtak ki. Egrvvy pár ezres rovó tudással felvértezett “tömeg” szerintem tud arab írásjeleket is olvasni. Mindamellett a történelem oktatásunkban, irodalom oktatásban, vagy csak egyszerűen hagyomány őrzésből, van helye természetesen a rovás oktatásának.

          • vezér

            De,tökéletesen értelek és egyet is értek veled.De náluk az a szokás,hogy egy nemzetiségek lakta falu a saját nyelvén,és akár a saját betűivel -pl.cirill vagy görög- is írhatja helységük tábláját.. Ezt a jogot én megadom a bennszülött magyaroknak is,ezért nem tartom vadhajtásnak,ha latin betűk helyett saját ősi írásjeleit is használja. Megköszönném,ha a guglin megnéznéd Szondi Miklós “Az írástudó alföldi juhászok hagyatéka” című dolgozatát.

          • Gábor Merkl

            Én is szeretném a kereszténység előtti múltunkat ismerni, de ha nincs szinte semmi, ami érdemleges információt nyújtana erről a korról, akkor nem fogok kitalálni egy kizárólag fantázián alapuló nem létező múltat. Inkább tudomásul veszem, hogy momentán nincsenek megbízható alapjaink ennek a kornak az ismeretére.

          • Horváth György

            Sok minden van, csak per pill nincs rá hivatalos érdeklődés.

          • Gábor Merkl

            Ez aztán a meggyőző válasz!

          • Gábor Merkl

            Nem lett szégyen a hagyományainkat ismerni. Nem szégyen népdalokat ismerni, nem szégyen néptáncolni, nem szégyen a történelmünket ismerni.

            A felfuvalkodott magyarkodás, a mindenféle hagymázas őstörténeti teória kitalálása, no az viszont szégyen.

          • Horváth György

            Örülök, hogy egy év után előkerült ez a cikk. A hagymázas jó szó, le kell hántani a téveszméket, mint a hagyma héját! Meg fog maradni egy-két érdekesség. Csak egy kérdésem van, miért nem tanítják ma a Pozsonyi csatát az iskolában?

          • Gábor Merkl

            Hogy is jön most hirtelen ide a pozsonyi csata?

            Amúgy meg minthogy évtizedekkel ezelőtt véget értek ált. isk. tanulmányaim, lila dunsztom, hogy most tanítják-e ezt a csatát az oskolákban. Logikusan következik, hogy ha nem tanítják, annak az okát sem ismerem.

          • Horváth György

            http://www.origo.hu/tudomany/fold/20030218irak.html

            http://alfahir.hu/node/406

            http://kunszt.postr.hu/ko-kovon-nem-marad-sziria-elemeszti-sajat-kulturalis-orokseget

            Néhány példa neked, arról, amit a művelt nyugat cselekedett a közel-keleten. És benne van Ur és Uruk városa is. Tehát már nemcsak hinni, de tudni is fogsz. :-)

          • Gábor Merkl

            Baromi jó. Beteszel ide 3 linket, amik NEM állítják, hogy az amerikaiak porrá bombázták a mezopotámiai emlékeket. Mégis, mit akartál ezzel bizonyítani?

            Ráadásul aki alfahir-t bizonyítéknak tekint az egyéb sületlenségekre is képes…

    • Inquisitor

      Magam is úgy gondolom, hogy az USA-t alapjaiban rengetné meg, ha kiderülne, hogy sumér és hun származékok vagyunk. Tuti a NAV-osokat is valami ilyesmiért tiltották ki.

      • Horváth György

        Biztosan nem rengetné meg alapjaiban. De azért nézz mag egy-két angol ismeret terjesztő filmet! Nemrég láttam, hogy a biztonsági gyufát is ők találták fel. :-))) Aztán azt is láttam egy amerikai őstörténeti filmben, hogy a KETTŐSZÁZ éves házat restaurálták! Biztosan nagyon kellemetlen nekik, hogy itt vannak ezek a marslakók és esetleg többezer éves a történelmük!

    • Gábor Merkl

      Sorold már fel nekem a római császárokat ie. 500 tájáról, please.

    • Gábor Merkl

      Valóban többet tudunk a római történelemből, lévén, hogy arról maradt fenn számos írott és íratlan emlék, míg a magyar őstörténetből szinte semmi.

      • Federalist

        Talán mert ők tudtak írni :)

    • Gábor Merkl

      Érdekelne a forrás, amire alapozod, hogy az amerikaiak miszlikbe bombázták Mezopotámia ókori emlékeit. De, ha kérhetlek, ne valami Amerika-fikázó vagy neobolond amatőr őstörténeti honlapra irányíts.

  • Hanga Hudák

    ez a nemzedék nem
    kap semmiféle jelet.

  • hazitroll

    Nekem nagyon tetszett a cikk, remélem, lesz még sok ilyen!

  • Kneppel Alexander

    A cikk mely lerántja a leplet? Történészek és az objektivitás mítosza, nos egy szubjektív történet, egy történészről, igaz, nem ehhez a cikkhez kapcsolódik, de lenyomata a mindenkori félre és belemagyarázásnak: “Ugyanis Komoróczy úr ezt mondta: „Márpedig könnyen elképzelhető, hogy nemcsak a kazárok, hanem szövetségeseik vezetői is felvették a zsidó vallást. Ezért merem azt mondani – magamban egy kicsit nevetve azon a fricskán, amit ez a mélymagyar tudatnak jelent –, hogy ha valaki egyáltalán zsidó volt a honfoglaló magyarok között, akkor Árpád fejedelem biztosan.”

    Olvassuk csak el még egyszer, óvatosan. „Könnyen elképzelhető…” Tehát nincs semmi adata, csak élénk fantáziával elképzeli. Mit képzel el? Hogy a magyarok nem a zsidósított kazárok elől menekültek, hanem még az újhitet is felvették. No és ha felvették, hát Árpád is biztos felvette. Bizonyíték? Persze, hogy nincs.

    Akkor miért mond minden bizonyíték nélkül ilyen zagyvaságot egy „történészprofesszor?” Hát, hogy „fricskázza a mélymagyarokat!” Ilyen személy, aki állítólagos szakmai tudását egy jóhiszemű nemzet jóhiszemű tagjainak, akik nem csak megtűrik, hanem befogadták és jó megélhetést adnak neki, a fricskázására használja, az olcsó propagandista és manipulátor az én könyvemben. Ha diákjainak is „elképzelt” és “fricskázó” történelmet tanít, szégyent hoz az iskolára, ez esetben az ELTÉRE, amelyik alkalmazza!

    De nézzük meg a tényeket, amelyeket a „professzor” úr nem vesz figyelembe. Kezdjük Koestler Arthurral, akit a Sötétség Délben című munkája világhírűvé tett. Koestler az európai zsidóság történetét kutatva a kazároknál kötött ki. A számtalan nyelvre lefordított A Tizenharmadik törzs c. munkájához alapos kutatásokat végzett. Ha lett volna valami esély, hogy Álmos vagy Árpád zsidóhitre való áttérése valószínűsíthető, ő biztos megragadta volna az alkalmat, hogy ezt megemlítse. Azonban Koestler mikor felsorolja a népeket, amelyek áttértek a zsidó hitre: a fekete bőrű falashák Abesszíniában, egy törzs Kínában, a jemeni zsidók, a berber törzsek a Szaharában, és a kazárok, a magyarokat nem említi.

    Az Árpáddal esetleg bevonuló zsidó vallású törzsek pedig nem magyarok voltak Koestler szerint, hanem kabarok, akik csatlakoztak a magyarokhoz (angol szöveg, 142. o). Feltételezhető, hogy Koestlernek is volt olyan élénk fantáziája, mint Komoróczy úrnak, de neki nem jutott eszébe, hogy Árpád zsidó lehetett volna.

    Egyébként az orosz történész, M. I. ARTAMONOV, Istorija Khazar ( Leningrad, 1962) című munkájában az írta, hogy

    „Kazáriában az uralkodó és az államot vezető réteg teljesen elzsidósodott és Álmos idejében egy Obadja nevű, talmudista zsidó királya lett… és talmudi ítéletekkel sújtotta a nem-zsidó kazár népet. A nem-zsidó nép fellázadt… Obadja a szomszédos besenyő harcosokból állított fel egy hadsereget és ölette a nem-zsidó szabadságharcosokat… akik nem bírva a túlerővel, a kazáriai szövetségből kivált Álmos-Árpád magyarságához csatlakoztak, mint kabarok.”

    Tehát nyilvánvaló, hogy míg esetleg voltak zsidó hitre kényszerített kabarok, a magyarok Álmos és Árpád vezetésével a zsidóság felvétele helyett kiléptek a szövetségből.

    Azonban ez nem minden, amit a „professzor” úr elfelejtett, mikor ezt mondta: „ha valaki egyáltalán zsidó volt a honfoglaló magyarok között, akkor Árpád fejedelem biztosan.” Nagy igyekezetében, hogy a „mélymagyarokat” fricskázza, elfelejtette, hogy ha Árpád valóban felvette volna a zsidó vallást, attól nem lett volna zsidó, csak vallást változtatott volna, de megmarad magyarnak. Vagy ő úgy látja, hogy aki zsidó, az nem lehet magyar? Tehát a kijelentés önmagában a történelmi tévessége mellett, fából vaskarika. Ha fel is vették volna a zsidó vallást, akkor is magyarok maradtak volna, ahogy a zsidóvá lett kabarok megmaradtak kabarnak, és a kazárok megmaradtak kazárnak.” Talán még az is meglehet, múltunk sem volt, mert a jövőnk is bizonytalan?

  • Julius Geonczeol

    az egyaltalan nem igaz, hogy Kinaban nincsenek feljegyzesek a hunokrol. Ez az ugy pedig csak arra jo, hogy a finnugorosok tovabb gyalazkodjanak a magyarokon a panszlavok es pangermanok nagy oromere.

  • MAgna Manci
  • JOCO1960

    Ez a véglény, mátrix hízlaló, tudatmódosító cikk író, feküdjön Eszterházi mellé!

    • Federalist

      miért is? mert leleplez egy nemlétező kódexet?

  • Fodor Antal

    Őstörténeti csalás a Biblia, melyet a zsidók írtak át saját kedvük szerint. A Bibliában rengeteg dolgot átvettek a Gilgames-eposzból amely, vagy ezer évvel előbb íródott.