State capture, haveri kapitalizmus vagy kleptokrácia? – A MET-történet újra, kicsit mélyebben

Trapped on work.
Trapped on work.

Egy most elkészült kutatás az eddigieknél mélyebben, részletesebben és elméleti modellek segítségével vizsgálja a magyar kormány egy szabályozási döntésének hatását két piaci szereplőre: az állami tulajdonban lévő MVM Partner Zrt-re, és egy állami-magán tulajdonban lévő cégcsoportra (MET-csoport). Megjelenik a történetben Csányi és Hernádi is, és gyakorlatilag az összes korrupciós modellre példát kapunk ebben az egyetlen esettanulmányban.

A történet

A magyar állam 2011 nyarától 2015 nyaráig kivételezett helyzetbe hozta a Magyar Villamos Művek (MVM) egyik leányvállalatát, az MVM Partner Zrt.-t (MVMP), amikor lehetőséget adott számára az osztrák-magyar határon átmenő gázvezeték szinte kizárólagos használatára, kizárva a potenciális versenytársakat. Az Európai Unió 2015 márciusában kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, amelynek eredményeképpen a magyar kormány 2015-ben hatályon kívül helyezte a szabályozást.

Az MVMP 2011 és 2014 között a döntően magánkézben lévő METI-t (MET International AG) illetve a MOL Energiakereskedő Zrt.-t (2013-tól MET Magyarország Zrt., MET) bízta meg a gáz beszerzésével. Ezzel egyrészt a MET-csoport jelentős nyereségre tett szert, és nem mellékesen túl tudott élni a gázpiacon akkor is, amikor a versenytársak kiszorultak erről a piacról.

Kritikus pontok

Az állam ezen szabályozási lépése több ponton vérzik. Ha már 2011-ben világos volt a kormányzat számára, hogy egy állami céget (MVMP) akar kivételes helyzetbe hozni a hazai piacon az eladói oldalon, akkor miért nem tudott az állami cég felkészülni erre a feladatra? Ha pedig eleve nyilvánvaló volt, hogy ez ennyi idő alatt nem lehetséges, akkor a magyar kormányzat miért hozott olyan döntést, miért teremtett olyan helyzetet, amelynek megoldásában csak egy, a piacon már ismerettel rendelkező, a nagyobb kockázatot is vállaló piaci szereplő (például a MET) játszhatott szerepet?

Ha a magyar kormány 2011-ben még nem tudta, hogy egy év múlva hogyan fogja megoldani a tározói kapacitás visszapótlását és hogyan tud az olcsóbb gáz megjelenni kínálatként a hazai gázpiacon, akkor ugyancsak a gyenge kormányzással és kormányzati kudarccal állunk szemben. Az elérhető információk ezt a változatot látszanak megerősíteni. Tehát a magyar kormány úgy adott kivételes lehetőséget egy cégének, úgy hozta azt – egyébként nem piackonform módon – kivételes helyzetbe, hogy erről a cégről eleve tudott volt, hogy képtelen lesz élni a számára adott lehetőséggel (legalábbis rövid távon).

Ha a történetet ebből a perspektívából nézzük, akkor a MET ügyes szereplőként vett részt a szokásos gyenge kormány – alacsony kockázatú ügyleteket bevállaló, gyenge ösztönzöttségű állami vállalati vezetés – kockázatvállaló, profitorientált magáncég játékban. Ennek kimenete világos: bárhol a világon egy mozgékony, kockázatvállaló piaci szereplő számára kifizetődő egy gyenge kormányzattal üzletet kötni.

Ez azonban nem magyarázza meg azt, hogy miért tartotta életben a magyar kormányzat 2015-ig ezt a konstrukciót. Nem vette észre, hogy az első szabályozási lépése kormányzati kudarcot eredményezett? Ha tisztában volt vele, akkor nem érthető, hogy miért nem törekedett olyan szabályozási megoldásra, amely a MET-MVMP ügyletnél a hasznoknak az állam számára kedvezőbb elosztását eredményezte volna? Ez csak akkor érthető, ha e lépést magyarázandó egy rejtett megbízó létét és érdekeinek érvényesülését is feltételezzük. Ez state capture vagy haveri kapitalizmus jelenlétére utal.

Főszerepben Hernádi és Csányi?

A történet fontosabb szereplői közötti kapcsolatokat a tanulmány szerzői a társadalmi kapcsolatháló-elemzés segítségével vizsgálták. A személyes és üzleti kapcsolatok hálózata, a hálózatban elfoglalt pozíció fontos információkat szolgáltathat arra nézve, hogy mely szereplők foglalnak el központi helyet a hálózatban. Kiknek a kapcsolatai olyan erősek, hogy akár a hálózaton belüli pozíciójuknál fogva döntő befolyást bírhattak a MET-ügylet menetére és eredményére?

A történet legfontosabb tíz szereplője közötti barátsági és üzleti kapcsolatháló elemzése szerint Csányi Sándor és Hernádi Zsolt állnak leginkább az ügylethez kapcsolódó hálózat központjában, tehát ők azok, akik hálózati pozíciójuk alapján a kormány-MVMP-MET ügyletre elméletileg a legkönnyebben befolyással bírhattak, illetve a hálózat más szereplőjének náluk sokkal nehezebb lenne, illetve lett volna központi szerepet játszania az ügylet során.

Vagy az oroszok?

A MET Kft-t 2007-ben hozta létre a MOL 100%-os tulajdoni hányaddal. 2009-ben részvénytársasággá alakította, és társulajdonosként bevont 50%-os tulajdonosi aránnyal egy off-shore adóparadicsomban bejegyzett céget (Normeston Trading Limited), amely feltehetően orosz magánszemélyek vagy orosz állami cégek tulajdonban volt. A Normeston Trading Ltd. két és fél év múlva eladta tulajdonrészét az RP Explorer Liquid Fund-nak. Ezt követően a MOL Zrt és az RP Explorer Liquid Fund is eladott 10-10% részvényt a cég vezérigazgatójának, Lakatos Benjáminnak.

Ezt követően 2013-ban a Svájcban megalakult MET Holding a MET Magyarország 100%-os tulajdonosává válik. Miután a vétel lényegében egy részvénycserével és tőkeemeléssel történt, a MET Holding tulajdonosai lesznek azok a tulajdonosok, akik annak előtte a MET Magyarország tulajdonosai voltak. Valószínűsíthetően ezzel egy időben, az orosz fél (az RP Explorer Liquid Fund) eladja tulajdoni hányadának ⅔-át további két magyar magánszemély, Garancsi István és Nagy György tulajdonában lévő offshore cégeknek. 2016-ban a MET Holding tulajdonosi szerkezete így fest: Garancsi István 10%, Nagy György 12,665%, Ilya Trubinkov 12,665%, Lakatos Benjámin 24,665% és MOL Nyrt 40%.

Bár a magyar és orosz magánszemélyek, mint „végső tulajdonosok” vannak feltüntetve a cég honlapján, az offshore cégek viszonylag nagy szerepe miatt nem lehetünk biztosak abban, hogy nincsenek-e közöttük strómanok. Ilja Trubnikov-ról az interneten az Offshore Leaks szolgáltat információkat. Az ő esetében a legvalószínűbb, hogy személyében egy strómanról van szó, aki mögött lehet (lehetnek) a valódi tulajdonos(ok). Ezt az eshetőséget semelyik, a cég tulajdonosaként feltüntetett magánszemélynél nem zárhatjuk ki.

Nehéz megérteni, hogy az orosz tulajdonos, az RP Explorer Liquid Fund vajon miért vált meg három magyar magánszemély javára tulajdona nagy részétől. Egy lehetséges magyarázat szerint a magyar és az orosz kormány közötti háttéralkuk lehetnek a háttérben, hiszen az idő tájt több témában is folytak tárgyalások a két ország vezetése között. Ilyen volt például a MOL pakett visszavásárlása, Déli Áramlat, a hosszú távú gázszerződés, majd később Paks II. Ez esetben a magyar államot Oroszország ejtette foglyul, ami az összes lehetőség közül talán a legijesztőbb.

Majdnem az összes korrupciós modell szóba jön

Az elemzés során a szerzők nem találtak arra vonatkozó evidenciákat, hogy az ügylet legnagyobb haszonélvezője, a MET, illetve annak tulajdonosai felléptek volna a 2011-es szabályozás létrejötte érdekében. A MET tulajdonosi szerkezetében bekövetkezett változások leginkább annak lehetőségére utalnak, hogy a MET esetében inkább a kleptokrata állam modelljéről van szó.

Ebben a modellben a szabályozónak eredetileg nincs szerepe a magáncég sikerében. Kiindulásképpen egy magáncég a piacon kihasznált egy számára adódó olyan előnyt, amely akár származhatott egy szabályozási kudarcból is és ebből nagy profitra tett szert. Ezek után, ezt látva, jött meg a szabályozó étvágya, (aki nem kizárt, hogy ebben az esetben megegyezik a rejtett megbízóval) és felajánlja a cégnek „hogy betársulna az üzletbe”, azaz részesedést kíván szerezni a haszonból.

A MET-történetet tehát a magyar gazdaságtörténet számára fontos esetként értékelhetjük, amelyben egyaránt megjelennek a kormányzati kudarc és a járadékvadászat jellemzői, a state capture valamint a történet egy mozzanata értelmezhető a kleptokratikus állam megnyilvánulásaként is.

  • Péter István

    A választási rendszer kritizálása egy értelmetlen üres beszéd. A jelenlegi vegyes választási rendszer ugyan is nagyon jól szolgálja a demokrácia működését. Bár, valójában az igazán jó megoldás a tiszta egyéni választókerületi rendszer lenne, amikor is, mindenkinek ki kellene állni a polgárok elé és megmérettetni. Viszont, a lista megléte biztosítja, hogy a kisebb pártok is megvethessék a lábukat a politikai életben. Mindazonáltal, a jelenlegi rendszerben maradék nélkül érvényesül a demokrácia alapelve a többségi döntés, vagy is, minden esetben a legtöbb szavazat a nyerő. Egyébként, az ellenzéknek nem a választási rendszer a legfőbb problémája, hanem az örökös hazudozás és rágalmazás, ami eseteként még hazaárulással is párosul, s mindezt a választópolgárok nagy többsége visszautasítja és megveti.

    • nevetőharmadik

      Hát igen, tényleg elege van a Fideszből a többségnek.

      • Péter István

        Az ez évi közvélemény kutatások adatai alapján a Pártszövetségnek az aktív szavazók körében most is ötven százalék körüli támogatottsága van. Persze, az egyéni választókerületekben relatív többséggel is lehet nyerni. Az ellenzéki pártoknak csak a Jobbikkal együtt lehetne valami keresnivalója, de egy ilyen összefogás esetén a Pártszövetségnek háromnegyede lenne.

        • nevetőharmadik

          Bizonyára elkerülte a figyelmedet a finom irónia. Kár fáradnod.

        • Heindl Péter

          Arányos választási rendszerben a közvéleménykutatási adatok alapján ma se lenne többsége a Fidesznek. Ami azt jelenti, hogy vagy ellene alakulna koalíciós kormány, vagy vele, de Orbán teljhatalma azonnal megszűnne. A helyzet azonban ennél is lesújtóbb a demokrácia szempontjából: Kb. egymillió szavazó van a közvéleménykutatások szerint, aki nem pártválasztó, de kormányellenes. A pártálasztás elutasításának oka egyszerű: a nép nem hülye, tudja, hogy nem érdemes szavazni Orbán ellen az egyébként számára szimpatikus erőre, mert esély nincs a kormánybuktatásra és a számára szimpatikus erő hatalmi tényezővé tételére. Magyarul esély sincs a választói akarat érvényesítésére. Ismétlem: ez a választási törvény alkalmatlan vezetőválasztásra, s egyértelmű, hogy direkt azért vezette be 2011-ben ezt a rendszert Orbán, hogy a hatalmát a nép akaratával szembeszegülve betonozhassa be. A választók többsége hiába nyomja meg szavazatával azt a zöld gombot, ami a hatalom leváltását kéne hogy jelentse, a rendszer akkor is a piros gombot nyomók győzelmét hozza ki: nincs hatalomváltás, marad Orbán, ráadásul kétharmados parlamenti többséggel.
          A demokrácia sine qua non-ja, hogy a választási rendszer biztosítsa annak a kormányzatnak a leválthatóságát, amelynek az uralma alatt a többség már nem akar élni. Ez a rendszer ezt nem biztosítja.

          • Péter István

            Valamely ellenzéki pártnak, vagy koalíciónak csak 2,4 millió fő választót kellene maga mellé állítani és máris kétharmaduk van. Kell ennél jobb lehetőség.

          • Heindl Péter

            Jó nagy marhaság lenne az ellenzéki pártok részéről, ha újra versengeni kezdenének egymással, hogy ki éri el ezt a 2,4 milliót a másik rovására! Értelmetlen célkitűzés lenne. Az értelmes közös célkitűzés: ki kelll harcolni az arányos választási rendszert, amelyen már úgy is meg lehet dönteni a mindenkori kormányzó hatalmat, ha a többség azt akarja, hogy közben mindenki mindenkivel szabadon versenyezhet a választáson. Választói oldalról nézve pedig: Mindenki szabadon szavazhat a saját kedvenc jelöltjére, pártjára és egyben biztos lehet abban, hogy így teszi a legtöbbet az elutasított hatalom megdöntéséért is.

    • Heindl Péter

      Sokan leírták már, hogy a 2011-ben bevezetett választási rendszer magyar viszonyok között alkalmatlan a népakarat érvényesítésére, és hogy éppen ezért vezette be a kormány, mert így tudja bebetonozni a hatalmát. Miért? Azért, mert a magyar választói akarat nem kétírányú. Nem egyszerűen jobb- és baloldali szavazók vannak. Ami leírok, még az is egy viszonylag leegyszerűsített séma: Vannak a kormánypárti szavazók. Aztán vannak, akik számára a 2010 előtt kormányzók a vonzóak, itt esetleg működhetne kényszerkoalíció: az MSZP, a DK és az MLP olyan politikusokhoz köthető, akik 2010 előtt három ciklusban is együtt kormányoztak, így jó eséllye a híveik rávehetők a közös jelöltek és lista megszavazására. Csakhogy ezzel még nincs vége: 2010-ben a lakosság egy jelentős része az addig kialakult, rendkívül korruptnak, zártnak és “elitistának” tartott politikai alakulatoktól (mind a korábban kormányzó jobboldaltól, mind a korábban kormányzó baloldaltól) elfordult. Voltak, akik a szélsőjobban találtak maguknak pártot, ők a Jobbik támogatói lettek. Mások olyan, a rasszizmust elutasító pártra szerettek volna szavazni, amelyik nem kötődik a 2010 előtti uralomhoz. Számukra 2010-ben a zöld LMP jelentett alternatívát, de a kormány elleni tüntetéseken megjelent egy inkább liberális-baloldalinak mondható új mozgalom is. A Fidesztől elforduló jobboldaliak még csak egy új politikai tömb kialakításáig sem jutottak el, mire a kormány lépett, és értelmetlenné tett egy ilyen alakulat létrehozását. Orbánék ugyanis fölismerték, hogy mivel a választói akarat többszínű, ezért olyan választási rendszert kell bevezetni, amiben csak egy (max. kettő) ellenzéki pártnak lehetne esélye a versenyben többséget szerezni a kormányzó erőkkel szemben, s így a nép többsége képtelen lesz politikai akaratának megfelelő összetételű parlament megválasztására. A kormány meg maradhat hatalmon több cikluson át úgy is, hogy a választásra jogosultak elutasítják. Csakhogy ennek a rendszernek semmi köze a demokráciához. Ez könnyen belátható: már 2012-ben a közvéleménykutatások szerint többen voltak, akik kormányváltást akartak, mint akik a kormány maradását kívánták. 2014-ben mégis a választók kisebbségének támogatását bíró Fidesz-Kdnp alakulat alakíthatott kormányt, mi több, 2/3-os többséget is szerzett a parlamentben. Úgy, hogy sokan el se mentek szavazni, mert mind a kormányon lévők, mind a legnagyobb ellenzéki párt (a szocik) azt hirdették: aki nem a nagypártokra szavaz, annak ebben a választási rendszerben elvész a szavazata. És ebben igazuk is volt. 2010 előtt sem volt teljesen arányos a választási rendszer, bár a mostaninál lényegesen arányosabb volt. S ott volt még egy korrekciós lehetőség is a választók rendelkezésére állt: Ha az első választási fordulón a kedvenc jelöltjük megméretett de nem tudott bekerülni a legerősebben támogatottak közé, ott volt még a második forduló, ahol egy másodlagos preferencia alapján támogathatott más, esélyes jelöltet is. Erre most nincs lehetőség. És azért nincs lehetőség, mert a Fidesz SZÁNDÉKOSAN egy olyan rendszert alkotott, ami a választói akaratot leképező parlament és kormány megválasztására nem alkalmas, arra viszont igen, hogy egy vezérelvű kormánypárt még akkor is meg tudjon nyerni vele egy választást, hogy ha a választók többsége a pokolra kívánja.

      • Péter István

        A 2014. április 6.-i országgyűlési képviselő választáson a FIDESZ-KDNP országos listája 2 264 730 szavazattal, 45,04 %-os relatív többséggel és a második helyezetthez képest, 974 ezer szavazattöbbséggel végzett az első helyen. Ezen túlmenően, a Pártszövetség jelöltjei a 106 egyéni választókerületből 96-t megnyertek, ami 90,5 %-os eredményt jelent. Mindez értelemszerűen, a Pártszövetség kétharmados elvitathatatlan felhatalmazását jelenti az ország vezetésére és a hatalomgyakorlásra. Különben, az országos listán és az egyéni választókerületekben elért százalékos eredmények számtani
        átlaga 67,77 % és az eredmények arra is utalnak, hogy a törvényben meghatározott rendszerben az egyéni választókerületek eredményeinek meghatározó
        jelentőségük van. Tehát, a kétharmados felhatalmazás 2010-ben és 2014-ben is az egyéni választókerületekben realizálódott.

        • nonemart

          Be falazz már tovább ! A második forduló eltörlése kizárja, hogy az igazai többség valaha is labdába rúgjon, feltéve, hogy 100 százalékosan megállapodnak már az első forduló előtt – ami azért nagy ritkaság, és nem is feltételezi senki !

          • Heindl Péter

            Még ha meg is tudnának állapdni az első forduló előtt 100 %-ban a pártok a 4 éves közös kormányzás céljából, a választók nem követnék őket. Lásd az Együtt alkuját a szocikkal 2013-ban! Az Együttnek a legfőbb karaktervonásait (éppen a szociktól, a “2010 előttiektől” való különbözőségének hangsúlyozását) kellett föladnia a közös kampány során és a választók – teljesen érthetően – el is fordultak tőlük.
            Ugyanakkor egyéni jelöltek esetén is el lehet érni, hogy a kisebb pártok jelöljeire szavazók akarata is érvényesüljön. Az egyik a kétfordulós megoldás, amit a Fidesz a 2011-es választási törvénnyel megszüntetett azért, hogy a hatalmát a népakarat ellenében is bebetonozhassa. A másik megoldás ennél is jobb. El lehet érni, hogy egyetlen szavazat se vesszen el, és minden leadott szavazat ugyanannyit érjen: A választók, amennyiben egyéni jelöltre is szavazhatnak, a szavazólapon másodlagos preferenciát adnak meg, akár pártlistára, de akár egy másik egyéni jelöltre is lehet (Sőt, ha a második jelölt sem nyer, és a választó semmiképp sem akar pártlistát támogatni, megadhat egy harmadik egyéni-jelöltpreferenciát is). Ha nem nyer a támogatott egyéni jelölt, a szavazata a másodikként megjelölt pártlistát (vagy egyéni indulót) támogatja. Számítógéppel a leadott szavazatok ismeretében gyerekjáték kiszámolni, hogy minden leadott szavazat ugyanannyit érjen. Ahhoz, hogy ez tényleg így legyen, még a parlamenti képviselők száma is változhat bizonyos keretek között a választás után összeülő országgyűlésben a korábbi ciklushoz képest. Ha jól tudom, Németországban jelenleg ilyen rendszer működik.
            A lényeg az: az arányos választási rendszer megteremthető egyéni jelöltek mellett is, csak szándék kérdése.
            Az is biztos, hogy tartósan nem maradhat fenn egy olyan választási rendszer, amellyel az adott ország viszonyai között a többség, hiába akarja, akkor sem tudja leváltani a kormányzatot. A baj az, hogy ha a kormányzat ennek ellenáll, akkor ez csak forradalmi úton tud megvalósulni. Amikor akár vér is folyhat, ezt pedig jó lenne elkerülni.
            2014-ben a többség váltani akart, csak azt a törvény nem tette lehetővé. Még egyszer ez nem fordulhat elő. Vagy ha mégis, abból nagyon súlyos, legrosszabb esetben akár polgárháborús konfliktus is lehet, amit már csak a gyermekeink jövője, biztonsága miatt jó lenne megelőzni. Próbáljunk meg erre törekedni!

          • nonemart

            Heindl Péternek, tisztelettel: én az igazi együttműködést azért nem írnám le olyan könnyen. Még mindig könnyebb lenne (egyedül az MSZP az akadálya) egy Orbán leváltására felálló szövetséget létrehozni, mint a fennálló szavazási renden a Fidesz ellenére változtatni ! A kérdés nem is kerül napirendre – ma olvastam Lövétei hozzáböfizését, hát nem lettem tőle sokkal boldogabb ! Hogy a nép mit és kit követ ? Szerintem ma Orbán ellenében bárkit, egy darabig. Persze, nagyon gyorsan kellene Alkotmányt csinálni, új szavazási törvényeket hozni és kiírni a szavazást. Le kellene állítani a rossz tendenciájú törvényeket, az oktatásban, az eü-ben, és le kellene állítani a stadionok építését. Fel kellene függeszteni a 200 körüli államtitkárokat és biztosokat. Azonnal. Azonnal fel kell számolni a külügyi maffiát, az Eximbankba és néhány más helyre, az ügyészségre és a rendőrséghez kormánybiztosokat kell küldeni ! Az MNB-t az első 24 órában kellene ideiglenes vezetés alá helyezni. A szabotázst, az iratok égetését, más csalafintaságokat azonnali háziőrizettel, vagy hasonló korlátozással honorálhatnánk, Nem kellene hosszútávú reformokkal foglalkozni, koncepciókat gyártani, vádakat emelni vagy gyorsan ítélkezni ! . Most nem ! Elveszett 7 év, nem jön vissza. Nem egy éven múlik a világ dicsősége ! Nem folytatom, mert tényleg rögtönzés, amit írtam. De semmiképpen sem vetném el egy igazi együttműködés lehetőségét. AZ MSZP a fő akadálya ennek ! Bármilyen hihetetlen is !

          • Heindl Péter

            Ahogyan 2014-ben sem akart a nép csomagban 4 éves kormányzati felhatalmazást adni a “régieknek” (MSZP-DK-MPL) és az 2010 előtti uralmat is elutasító “újaknak” (Együtt-Szoli-PM és az összefogósdiba már eleve be sem lépő LMP), úgy most sem tenné. És ez nem a pártok szándékán múlik, hanem a választókén. Pont ez a választási rendszer csapdája. A választási rendszer megváltoztatására viszont össze lehet fogni, azt a nép, mint egy afféle népszavazást, támogatná, mégha a “népszavazás” a parlamenti választásokon történne is végül. És ha a parlamenti pártok nem kezdeményezik ezt az összefogást (mint ahogy az elmúlt 6 évben, mióta a problémát Karácsony Gergely fölvetette, nem is kezdeményezték), akkor ezt civil oldalról is meg lehet csinálni, a pártok pedig majd döntenek, hogy beállnak-e mellé, vagy sem. Ha a kezdeményezésnek már elég erős támogatottsága lesz a nép körében, akkor szerintem be fognak mögé állni.

          • nonemart

            Bátortalanul, még ebben a körben folytatom, mivel ezeket e kérdéseket sokkal mélyebben kellene megtárgyalni, mi most nagyon is csak karcoljuk a felületet ! Azt kell megkérdeznem, hogy milyen “nép”-ről beszélsz, ami szinte követi vagy nem követi, sőt – véleményed szerint – megelőzi a pártokat ? A nép olyan, mint a víz, folyik a pártok ásta mederben ! Hogy még mechanikusabb legyen a hasonlat, kinek mi lejt jobban, azaz ki tűnik szimpatikusabbnak. A pártok komolyabb érvei mind eközben alig jutnak el pár százezer ember tudatáig ! De Bajnai mögött egyszerre mégis felállt több millió ember, akit aztán a pártok gyorsan lehűtöttek – mert ez történt ! Tulajdonképpen elárulták azokat a tömegeket, akiket maguk után akartak vonni. Az egyik párt kisajátít, a többi elfordul tőle. Ezek a mi pártjaink nem állnak be a tömeg mögé, csakis előtte billegetik magukat (más kérdés, mondom, hogy a pártoknak ez a dolga, csak nem ennyire öncélúan) ! Sajnálom magunkat, végtére is a mi értelmiségünik nem rosszabb a világátlagnál, csak lustább és kevésbé merész ! Rosszul iskolázott ! Nem lehet a mindennapokban elviselni egy despotát, és politikai síkon meg legyőzni a despotizmust ! Nem lehet a munkahelyen elszenvedni egy ostoba főnököt, egy csalót vagy hazugot, és eközben politikailag éretten kimenni az utcára és elkergetni egy zsarnokot !
            Minden jót !

          • Heindl Péter

            Egy kommentben nem könnyű röviden kifejteni miért, de itt az alapprobléma az, hogy a hazai pártok a rendszerváltás után egytől-egyig elutasították a nyugati, demokratikus tömegpártok működési elvét és az MSZMP működéséből ismert “leninista” elvet választották. Lenin az 1902-es, “Mi a teendő?” című brosúrájában írta le, hogy bár ő maga is azt gondolja, hogy csak a belső vitáit a nyilvánosság előtt folytató német szocialista párt működése nevezhető demokratikusnak, azonban szerinte egy olyan párt, amely önkényuralmi államban fejti ki tevékenységét, s ráadásul kifejezetten a rendszer megdöntését tűzi ki célul, nem működhet demokratikusan. Ezért Lenin elutasította a demokratikus tömegpártok mára nyugaton már általánossá vált típusát: azt, hogy a párt fórumai nyilvánosak, hogy a vezetők egy-egy párton belül a nyilvános politizálás során mindenki által megismerhető politikai tevékenységük alapján, a tagság és a párt szimpatizánsainak támogatását megszerezve választódnak ki rátermettségük szerint. Ehelyett egy centralizált pártmodellt ajánlott és aztán meg is valósította az elképelését az orosz szociáldemokrata párt bolsevik frakciójában. Ebben a modellben a döntések a központban születnek, s a döntési folyamatban nincs szerepe a demokratikus nyilvánosságnak. A párttagok feladata az, hogy ügynökként (Lenin szó szerint “ágenst” ír a brosúrájában) végrehajtsák a pártközpontból érkező utasításokat. A korabeli nyugati szocdemek ezt a pártmodellt nevezték el némi gúnnyal “leninizmusnak”, maga a szó is innen ered.
            Egy leninista elv alapján működő párt viszont valóban képtelen arra, hogy néppárt, azaz a “nép pártja” legyen, hisz abban csak a pártelitnek jut szerep, oda bekerülni pedig csak a korábbi pártelithez való hűséges engedelmesség útján lehet. Ez egyfajta kontraszelekciót eredményez minden pártban, ezt könnyű belátni. Egy ilyen párt legfeljebb a saját pártapparátusának, a párt szponzorainak és a hűséges klientúrának az érdekérvényesítésére alkalmas, másra nem. Az, hogy a rendszerváltás után az összes hazai parlamenti párt miért vált igen rövid idő alatt újra a leninista modell követőjévé, külön történet.
            A lényeg az, hogy létezik a nyugati típusú, demokratikus, tömegpárti modell is. Ha valaki a rendszer demokratizálása céljából pártszervezésbe kívánna fogni, én ennek a modellnek a követését ajánlanám.
            Nem általában a pártok létével van a baj, mint azt manapság sokan mondják, hiszen a közéletben érdeket érvényesíteni hatékonyan csak szervezett keretek között lehet.
            Nekem meggyőződésem, hogy demokratikus politikai rendszert működtetni csak demokratikus szervezeti keretek között működő pártokkal lehetséges. Ha ilyen pártok nincsenek, a rendszer ölég hamar elveszti demokratikus jellegét, mint ahogy ez nálunk meg is történt.

  • olivecrona

    Gábor, ez nem fog menni, ne hülyítsük már tovább magunkat. A legutóbbi választáson is belefutott az ellenzék a késbe és jövőre is belefut. A jelenlegi választási rendszer pont ezért van így van kitalálva. Ne áltassuk magunkat mert ugyanaz lesz a vége mint 3 évvel ezelőtt. Igaza van Földes Péternek és Schilling Árpinak “jól van öcsi, akkor basszál egyedül!” Ehhez viszont tökös ellenzék kell, nem pedig biodiszlet típusú.

  • István

    Majd akkor lesz arányos a választási rendszer, ha nem ugyanannyit fog érni minden választó joggal rendelkező szavazata!

  • Várday Zoltán

    Kis naív. Csak ennyit tanultál meg a politikus álnevű állatfajtáról?

  • Heindl Péter

    Gondolom, akkor Te inkább a tátott szájjal való sültgalambvárást látod célravezetőnek a rendszer demokratizálása érdekében, ugye?

  • Heindl Péter

    Válaszoltam, visszakérdeztem, de választ nem kaptam a kérdésemre. Az Ön álláspontja ezek szerint továbbra is az, hogy a pártok küzdöttek a demokráciáért, a civilek viszont nem voltak sehol. Hát, eltér a véleményünk. :)