Régi blogok

Már nem frissülő Átlátszóblogok és vendégblogok archívuma

energiaklub

Nem lehet Oroszországban elhelyezni a paksi atomhulladékot

Több mint fél évszázada használja az emberiség a nukleáris energiát, és ennyi idő alatt nem sikerült működőképes megoldást találni a több százezer évig sugárzó radioaktív hulladékok kezelésére. Bár a magyar kormány kommunikációjában rendszeresen előbukkan az az érv, hogy Paks II sugárzó hulladékát Oroszországban fogjuk majd elhelyezni, az európai szervezetek által közösen szervezett tegnapi konferencián többek között megtudhattuk azt is, hogy miért hamis ez az állítás.

Nos, a válasz egyszerű: Vlagyimir Szlivjak, az oroszországi Ecodefense nukleáris szakértője előadásában elmondta, hogy az orosz törvények  egyértelműen tiltják a radioaktív hulladékok importját más országokból. A jogszabályok kizárólag azt engedik meg, hogy a kiégett fűtőelemeket reprocesszálás, azaz újrahasznosítás céljából Oroszországba szállítsák, és ideiglenesen ott tárolják.

Ugyanakkor egyrészt e folyamat során is keletkeznek radioaktív hulladékok, melyeket vissza kell szállítani a kiindulási országba. Másrészt Oroszországban egyetlen elöregedett reprocesszáló üzem működik, Majakban, amely műszakilag nem alkalmas a Paks II típusú reaktorok (VVER-1200) kiégett fűtőelemeinek feldolgozására. A szakértő szerint továbbá 20 év múlva, mire Paks II-ből bármilyen fűtőelem Oroszországba kerülhetne, a majaki üzem már nem is fog működni, hiszen élettartama végére ér. Jelenleg pedig nem ismertek konkrét tervek új reprocesszáló üzemek építésére Oroszországban – nem utolsósorban azért, mert ez egy pénzügyileg meglehetősen veszteséges vállalkozás.

Vagyis a Magyarországon keletkezett veszélyes radioaktív hulladék biztonságos elhelyezésének kérdése és felelőssége a mi vállunkat nyomja. A magyar kormánynak pedig sajnálatos módon nincsen erre semmilyen válasza.

 

Fülöp Orsolya

Megosztás